A diplomaosztón több végzettel is beszélgettünk. Most Hidvégi Annával folytatott beszélgetést olvashatjátok. Anna most végzett a Visart vizuális kommunikáció szakán.
- Kérlek, mesélj kicsit a diplomamunkádról!
- Májusban volt a diploma. A budapesti Design Terminál arculatát terveztem újra.
- A Design Terminálban erről tudnak?
- Nem tudnak. Úgy olvastam, hogy majd kiírnak egy pályázatot az arculat megújításával kapcsolatban. Arra majd beadom. Elkészítettem, lezártam, de igazándiból mindig fedez fel az ember benne hiányosságot, sőt egyre többet az idő múlásával, ha lesz ilyen lehetőség, addigra tökéletesítve lesz. Még az is elképzelhető, hogy kiírás nélkül eljuttatom hozzájuk. Hiszen nem biztos, hogy muszáj egy pályázat ahhoz, hogy tudomást szerezzenek róla, viszont nagyon szuper volna, ha esetleg ez a diplomamunka meg is valósulna egyszer. Amikor belevágtam, természetesen ez is a fejemben volt.
- Mi a terved a diploma után?
- Most egyelőre bővítem, kialakítom a portfóliómat… Még márciusban a hg.hu-n szerepeltem a ”Hét grafikusa” cikksorozatban, ami elég jó lehetőség volt, sokan kerestek meg munkalehetőséggel, de ez még diploma előtt volt, akkor főleg a diplomamunkámra koncentráltam, így pár dolgot tudtam csak elvállalni. Diploma után elkezdtem szabadúszóként dolgozni, ami egész nyáron át tartott, elkezdtem tapasztalatot gyűjteni, de még nagyon az elején járok. A jövőben egy - lehetőség szerint - külföldi mesterképzést tervezek még, és a legeslegjobb az volna, ha mellette, vagy utána lehetőségem nyílna külföldön dolgozni is.
- Jelenleg dolgozol valahol?
- Most egy budapesti reklámügynökségnél vagyok gyakornok. Megismerem az ügynökségi munkát, a reklámszakmát, belelátok, hogyan működik ez az egész, szerintem ez kikerülhetetlen tapasztalatszerzés akkor is, ha később esetleg nem ezen a területen - mint art director- szeretnék majd elhelyezkedni. Nem könnyű, az az igazság, sokszor nagy levegőt kell venni, és egyszerűen csak megcsinálni, amit az ügyfél szeretne…Ami sajnos nem mindig találkozik az elképzeléseinkkel. Kihívás, hogy így is valami esztétikus, megtervezett, logikus dolog legyen a végeredmény. Ezen kívül csupa érdekes dolog is történik velem, olyan új munkák és élethelyzetek, amikben eddig nem igazán volt részem, és mivel ez az egész már élesben megy, érdekes valahol visszalátni az életben egy olyan munkát, amiben én is dolgoztam, netalántán én terveztem. Természetesen – szerencsére - vannak olyan projektek, ahol teljesen szabad kezet kapok, vagy a kedvenceimmel, logóval illetve arculattervezéssel kapcsolatosak is. Sokat tanulok ezekből a helyzetekből, úgyhogy mindenképp hasznos. Emellett - ahogy az energiám engedi- kisebb szabadúszós munkákat is elvállalok. Aztán majd meglátjuk, hogyan tovább. :)
Mindenki életében vannak mérföldkövek. Az egyik ilyen mérföldkő: a diplomaosztó. November 14-én a Mod'art és Visart végzős diákjai kézbe vehették diplomájukat. Az École d’Art Maryse Éloy és a Mod'art International elnöke, Jean-Hervé Habay Magyarországra csak miattuk, a frissdiplomások miatt jött el, hogy személyesen adja át az oklevelet. Julien Couzy, a Francia Intézet igazgatóhelyettese kijelentette, hogy a Mod’art és a Visart egyetemek együttműködése példaértékű.
Jean-Hervé Habay, az École d’Art Maryse Éloy és a Mod'art International elnöke beszédében többek között megköszönte a Francia Intézetnek, hogy befogadta őket a falai közé. Megtudhattuk, hogy mindig nagyon elégedett, ha eljön Magyarországra átadni a diplomákat, két okból is. Az egyik, hogy Budapest az egyetlen város, Párizs kivételével, ahol mind a két egyetem kialakításra került. Jean-Hervé Habay egyedül ide jön el személyesen átadni a diplomákat. Másrészt, értesülései szerint nagyon-nagyon magas színvonalú munkák készülnek itt, a budapesti iskola falai között. Több országban is jelen vannak, többek között Ázsiában, Dél-Amerikában, de a legmagasabb színvonalat a budapesti iskola képviseli. Gyorsan hozzátette, hogy ezt nem csak azért mondja, mert éppen Budapesten van. A végén pedig Jean-Hervé Habay sok sikert kívánt az életre a hallgatóknak.
Tömpe Zoltán, a budapesti iskolák ügyvezető igazgatója is megköszönte a Francia Intézetnek, hogy helyet biztosított. Ez a kapcsolat, mint megtudtuk, egyre bővül és egyre több területen működnek együtt az intézettel. Ilyen volt például a szeptemberi diploma-kiállítás is. „Felemelő érzés fiatal embereket elindítani a szakmai karrierjük felé” – mondta Tömpe igazgató úr.
A diplomaosztó a gratuláció és a köszönet helye. Az igazgató megköszönte a családtagoknak az anyagi és lelki támogatást, a barátoknak pedig a türelmet. A tanároknak is jogosan jár a köszönet a végtelen türelmükért és áldozatos munkájukért. A frissdiplomások mögött sok át nem pihent éjszaka és nappal van. „Nem csak a szakmát, a technikát tanulták meg, hanem kőkeményen dolgozni is megtanultak” – jelentette ki az igazgató, majd pedig hozzátette – „az évek során arra törekedtünk, hogy az Önök személyiségét, egyéniségét bontakoztassuk ki, és a fantáziájukra hagyatkozzunk.” Tömpe Zoltán hangsúlyozta, hogy az évek során nem csak technikákat tanultak a diákok, hanem a szakma iránti odaadást és rajongó szeretetet is.
Tömpe úr reméli, hogy a most diplomázottakról hallani fognak az iskolában és mindegyiküknek kívánja, hogy minden álmuk váljon valóra. Végül, pedig az igazgató beszédét egy megmosolyogtató sorral zárta: „Tudják-e, hogy mi a különbség a valóság és a fantázia között? A fantáziának van értelme.”
A budapesti Francia Intézet galériájában rendezett kiállítás a Visart Művészeti Akadémia és a Modart Művészeti és Divatiskola végzett hallgatóinak munkáiból egy válogatás. A kiállításon az elmúlt két év legjobb divattervező és vizuális kommunikációs diplomamunkáiból válogattunk, összesen 20 fiatal tervezőt állítunk ki. Ezenkívül a két intézmény jelenlegi hallgatói is bemutatnak különböző iskolai projekteket.
A két francia gyökerű művészeti iskolának adekvát partnere a budapesti Francia Intézet, akikkel már több ízben együttműködtünk. Francia partnerintézményeink, ahogy Budapesten is, Párizsban is egy épületben, párhuzamosan dolgoznak. Az azonos francia szellemiségű oktatás miatt öltözéktervező és vizuális kommunikáció szakos hallgatóink munkái hasonló jegyeket mutatnak, ezért is közösen, csoportos kiállításon mutatjuk be őket.
A Visart Művészeti Akadémia a párizsi Ecole d'Art Maryse Eloy társintézménye, 2004-ben kezdte meg működését Budapesten. Partnerünk Franciaországban akkreditált főiskola, amely Magyarországon is regisztrált főiskola: a négyéves képzés végén hallgatóink a francia állam által akkreditált BA szintű diplomát kapják, ugyanúgy, mintha Párizsban végeztek volna.
Vizuális kommunikáció szakunkon párhuzamosan négy szakirányt oktatunk, amelyek a következők: reklám, multimédia (animáció és webdesign), csomagolás és grafikai tervezés (arculat, plakát, tipográfia, kiadvány).www.visart.hu
A kiállításon a Visart részéről a legsikerültebb grafikai tervekből, csomagolás makettekből, reklámkampányokból és multimédiás projektekből válogatunk, amelyek innovatív designt mutatnak be. A művek egésze jól példázza a francia és a magyar intézmény azon igyekezetét, hogy minél sokoldalúbb, kreatívabb dizájnereket képezzen. A fiatal tervezők különféle alkalmazott művészeti területeken dolgoznak, szociálisan érzékeny projekteket hoznak létre, gyakran helyspecifikus munkákban gondolkodnak.
A diplomamunkák továbbfejlesztett, a kiállítótérbe szánt verzióját láthatjuk a kiállításon, mint például illusztrált kiadvány és plakátsorozat a társadalmi tabukról vagy egy bio gyorsétteremlánc környezetbarát csomagolásokkal.
Szalka Krisztina munkájában azt a kérdést teszi fel, hogy miért ne lehetne egy gyorséttermi étel egyben finom, gyors, olcsó és legfőképpen egészséges? Tervében egy bio gyorsétterem lánc elérhető áron adna lehetőséget arra, hogy bárki (legyen az diák, átlagos, esetleg szűkösebb anyagi háttérrel rendelkező városlakó) megkóstolhasson egy egészséges hamburgert, egy az étteremben saját kezűleg leszakított paradicsomból készült salátát, vagy egy kizárólag magyar termelők által, vegyszer hozzáadása nélkül előállított alapanyagokból készült menüt.
Az általa tervezett fiktív bio gyorséttermet egy Budapest vonzáskörzetében üzemelő farm látná el friss, egészséges, magyar alapanyagokkal. Az étteremre szellemes ambient reklámkampánnyal hívná fel a figyelmet, például bárki által meglocsolható, fűmaggal kirakott citylight-tal, melynek tartalma a növekedéssel együtt válik láthatóvá, parkokban kiültetett „free” konyhakertekkel vagy flyer gyanánt osztogatott tasakos, elültethető meglepetés magokkal.
Balassa Nikoletta célja a társadalmi taburól szóló kiadványával az, hogy az embereket megismertesse azokkal a személyekkel (és történeteikkel) akiket esetleg ismeretlenül is elítélnek, vagy szeretnének megismerni, csak eddig még nem volt rá alkalmuk.
Szeretné feltárni az emberi életstílusok és a vélemények sokszínűségét, ugyanakkor buzdítani arra is, hogy beszélgessünk a körülöttünk élő emberekkel és ismerjünk meg más nézőpontokat is. A könyv három különböző tabut dolgoz fel: vallás (kereszténység, buddhizmus, ateizmus, tudomány vs. vallás…), szexualitás (melegek, transzvesztiták, transzneműség, szexuális fétisek, kalandok…), függőségek (alkohol, drog, dohányzás, kapcsolat, munka…). A könyv interjúkat tartalmaz az adott témákban és illusztrációkat az adott riportalanyokról.
A Modart Művészeti és Divatiskola 2006 óta a divattervező, a divatmanager és a stylist szakma területén képez diákokat. Partneriskolánknak, a párizsi Mod'Art Internationalnak, a világ számos pontján - London, Mumbai, Shanghai, Lima, Buenos Aires, Belgrád, Madrid - van partneriskolája, Magyarországon egyedülállóan csak mi foglalkozunk francia elvű divattervező képzéssel. A három éves képzés végén hallgatóink francia felsőfokú szakképesítést kapnak.www.modart.hu
A francia divatiskola itthoni képzését 2009-ben fejezte be az első diplomázó évfolyam. Hangsúlyos szempont, hogy az utolsó évfolyamba, illetve a vizsgára már csak a legtehetségesebb, legrátermettebb diákok juthatnak el, így biztosítva annak magas szakmai színvonalát. A vizsgakollekciók elbírálását egy szakmai zsűri végzi, benne elismert francia szakemberekkel és a magyar divatélet kiemelkedő alakjaival.
A Modart a 2011-ben diplomázott hallgatók kollekcióiból mutat be öltözékeket, kiegészítőket, divatfotókat, amelyeknek többek között az emberi test, a Poirot könyvek, a vitorlázás, a börtönkultúra és az ökoszemlélet adott ihletet. A végzősök 5-6 darabos mini kollekcióinak bemutatása mellett divatfotóik, divatrajzaik, tervdossziéik is kiállításra kerülnek.
Madar Anett a természetből inspirálódott gyermekkollekciója tervezésénél, amelyet természetes anyagokból készített. A kollekciót az egyszerűség, harmónia és a természet szépsége ihlette, visszatér a romantikához, a flórához. Ez tükröződik a különleges anyagfelhasználásban is: a konyharuha és a lenből szőtt abrosz, és a 100%-ig természetes anyagok új, környezettudatos szemléletet tükröznek. A formákat a gumírozás technikájával alakította ki úgy, hogy az öltözék alakuljon viselőjéhez, és a gyermek kedvenc ruhadarabjai sokáig hordhatóak maradjanak.
Tarsoly Dóra Karcer címmel tervezett 30-40 év közötti nőknek őszi-téli kollekciót. 2011/12-es őszi-téli összeállítását a börtön inspirálta, mellyel szimbolizálni kívánta a társadalomban jelen lévő bezártságot. A kollekció mind formájában, mind anyagában a merev-lágy ellentétre épül. A merevséget a gyapjúszövet és a bőr képviseli, amit a kötött anyagok lágysága ellensúlyoz. A nőiesség és a luxus kiemelését szolgálják a speciális technikák, mint a perforálás, a lánccal kötés és a kézzel varrt részletek. A sziluetteket saját tervezésű cipők teszik egyedivé. A ruhadarabokat olyan 30-40 év közötti nőknek ajánlja, akik lázadó természetüket visszafogott ruhatáruk mögé rejtik.
A kiállítók a Visart és a Modart első, másod- és harmadéves hallgatói valamint az elmúlt két évben diplomázott fiatal iparművészek: Balassa Nikoletta, Ésik Zsófia, Fonó Gabriella, Gergely Linda, Heller Berta, Kemény Gabriella, Kenéz Krisztina, Kiss Bernadett, Konkoly Laura, Madar Anett, Mezőfi Andrea, Murányi Marcell, Sallay Nóra, Szalka Krisztina, Takács Tímea, Tarsoly Dóra, Varga Zsófia.
A budapesti Francia Intézet csoportos kiállítást rendez a francia gyökerű budapesti művészeti iskolák; azaz a Modart Művészeti és Divatiskola és a Visart Művészeti Akadémia hallgatóinak diplomamunkáiból.
A kiállításon a Modart a 2011-ben diplomázott hallgatók kollekcióiból mutat be öltözékeket, kiegészítőket, divatfotókat, amelyeknek többek között az emberi test, a Poirot könyvek, a vitorlázás, a börtönkultúra és az ökoszemlélet adott ihletet.
A Visart részéről grafikai tervek kerülnek bemutatásra, mint például illusztrált kiadvány és plakátsorozat a társadalmi tabukról, felvilágosító kampány a vízívás fontosságáról vagy egy bio gyorsétteremlánc környezetbarát csomagolásokkal.
A kiállítás az elmúlt két év legjobb diplomamunkáiból ad válogatást, ezenkívül a két intézmény jelenlegi hallgatói is bemutatnak különböző iskolai projekteket.
tanulmányok 2000-04 Képző és Iparművészeti Szakközépiskola - animáció szak 2005 Képző és Iparművészeti Szakközépiskola - grafika szak 2007- OKJ, PL-0681 - Illustrator, Indesign, Photoshop 2008-11 Visart Művészeti Akadémia
szakmai tapasztalat 2005 Roller 29 Bt - Grafikai Stúdió - alkalmazott grafika 2006-08 BIZO - pólóminták tervezése, hirdetések tervezése 2007-08 Garage Store - Hirdetések, szórólapok, molinók tervezése 2009- Tisza cipő - póló-, cipőminták tervezése 2009 Friendly digital - graphic designer 2010 Monte Carlo film (graphic designer) 2010 Café Design - alkalmazott grafikai gyakorlat
kiállítások, megjelenések 2004 Citadella - Swatch this - csoportos kiállítás 2005 Ponton Galéria - csoportos kiállítás 2005 Kuplung - Swatch this - csoportos kiállítás 2006 Big Up urbánus magazin - címlap, logó, interjú 2006 Tres Logos - grafikai kiadvány (nemzetközi) - logók megjelenése 2007 Merlin - Sneaker Pimps- Tisza cipő – cipőtervezés 2007 Adidas - Adicolor - cipőtervezés (óriásplakát)
DIPLOMA
Betű hangfal Egy betűtípust tervezek, amit utána hangfalként alkalmazok. Maga a betűtípus magazinokban címsorként, úgynevezett display font ként lesz használható. Három különböző betűt készítek el hangfalként. egy mai hangfal márka lesz és az az egyediség benne, hogy betű formájú, valamint hogy mindenki olyan összeállítást készít magának, amilyet szeretne.