Kevés tervezőgrafikus engedheti meg magának, hogy a világtól elzárt remeteként éljen – sőt, ebben a szakmában szinte elvárás a szociábilis viselkedésmód. A szakma ifjú hazai reménységeit, tehetségeit bemutató sorozatunk újabb alanyának, Hidvégi Annának szerencsére…


Van, amikor még a csillagok is úgy állnak, és van úgy, hogy az ember fia mer nagyot álmodni. És persze van úgy, hogy a kettő együtt valami igazán nagyszerűt hoz az ember életébe. Cuba Gergő, a VISART 2008-ban végzett hallgatója, nyáron kezdett el az Európa Könyvkiadónál…


Érdekli Önt az ázsiai kultúra, művészet és kalligráfia? Magyarországon egyedülálló előadás sorozatot ajánlunk Önnek! Három hónapos, összesen 30 órás előadás sorozat a Visart Művészeti Akadémián! 2011. március 2 - május 11 között minden szerdán 17-20 óra…


Érdekel a vizuális kommunikáció?  Gyere az Educatio kiállításra, a Papp László Sportarénába, keresd a Visart standját, és tudj meg mindent képzésünkről, mely bevezet a tipográfia, a 3D tervezés, a Photoshop, a Dreamveawer, a Flash, fotózás és multimédia világába!…


A Focus Creative "DESING Pályázat" címmel tojástartó csomagolástervezői versenyt hirdetetett melyre 11 visartos diák küldte be pályamunkáját. Közülük hat tanulónk csomagolásterve bejutott a legjobb harminckilenc közé. A hivatalos verseny a november 29-én lezárult,…


süti beállítások módosítása